A selyemhernyó gubói

A selyem a köznyelvben általában a hernyóselymet, a Bombyx mori mirigyváladékát jelenti, amely fontos textilipari nyersanyag. Tágabb értelemben azonban a selyem minden olyan rovar mirigyváladékát jelenti, amely bizonyos hasonlóságot mutat a hernyóselyemmel. Ilyen például a vadselyem vagy a pókselyem.

A selyemhernyók eperfa levelek között

A hernyóselyem, a selyemhernyó mirigyváladékából keletkezett finom, fényes, rugalmas szál, egyike a textiliparban felhasznált állati eredetű szálasanyagoknak. Szövésre való alkalmasságát a kínaiak ismerték fel már időszámításunk előtt 3000 évvel. 2007-ben találtak egy Csianghszi tartományban folyó ásatásnál egy régi sírban olyan színes selyemszövet-darabot, amelynek korát 2500 évesre teszik^[1]. Feldolgozásának titkát 25 évszázadon át megőrizték. Igen fontos kereskedelmi cikk volt, amelyet a híres selyemúton (ami valójában több ágon is haladt Ázsián és Európán át) szállították egészen Rómáig. Ma is Kína a legnagyobb selyemtermelő ország: a világ összes hernyóselyem-termelése ma közel 100 ezer tonna, ennek mintegy 72%-a Kínából származik.

A selyem ma is nagyon fontos szerepet tölt be ruházkodásunkban és a lakástextíliák (takarók, ágyneműhuzatok, kárpitanyag) között.

Az ismert kínai gondolkodó, Konfuciusz szerint a selyem története i. e. 2640 körülre nyúlik vissza. A legenda szerint ugyanis Hszi Ling Si kínai császárné véletlenül beleejtett a forró teájába egy selyemgubót, ami a hőtől meglágyult és hosszú, finom fonalat eresztett le. Ennek a véletlennek köszönhetően indult volna el világhódító útjára a hernyóselyem.

Tény, hogy a selyem Kína kultúrájában évezredeken át igen fontos szerepet töltött be, mély nyomot hagyott a népszokásokban és a vallási szertartásokban is.

Az ókori Kínában könyveket is írtak selyemszövetre.^[2] Az íráshoz kezdetben feltehetően ugyanazt a selyemfajtát használták, mint amiből ruhát is készítettek. Később speciálisan erre a célra is készítettek selymet. A selyemkönyveket leginkább felcsavarva tárolták, egy-egy ilyen tekercset csüannak neveztek. (A csüan a magyar nyelvbe vándorszóként került könyv egyik lehetséges legrégebbi forrása. A kínaiul régen k'üannak hangzó szó elkerült szerte a világba. A magyarba a török vagy szláv nyelvek közvetítésével kerülhetett.)

Már az ókorban, a római patríciusok és a japán császárok is selyemöltözeteket hordtak, de a kelme elkészítésének módját 3000 éven keresztül szigorúan őrizték Kínában. Halálos bűnnek számított egy selyemhernyót vagy akár egy petét kivinni az országból.

A selyem kereskedelmének első nyomaira utalnak egy i. e. 1070-ből származó egyiptomi múmia hajában talált selyemszálak.

Van olyan vélemény^[3], amely szerint Homérosz az Odüsszeia 19. énekének 232-234. sorában Pénelopé kérőjének selyemingére utal ezekkel a szavakkal (Devecseri Gábor fordítása): "Láttam erősen csillámló ingét is a testén:| éppenolyan volt, mint száraz hagymának a héja.|Oly puha volt, és mint a nap, úgy ragyogott az a szép ing"

Selyemutak

Bár a kínaiak nagyon szigorúan őrizték a selyem titkát, időszámításunk szerint 200 körül az mégis eljutott Koreába, 300-ban pedig Indiába is.

Az i. e. 2. századtól Kínából a selyemutakon szállították a selymet a kereskedők. A Kelet-Római Birodalomban Justinianus császár (487–565) korában terjedt el a selyemhernyó-tenyésztés, miután 552-ben két térítő szerzetes bambuszbotokban Bizáncba csempészett néhány selyemhernyópetét.

A bizánci és mór selyemszövők révén Itáliában is ismertté vált ez a technika. A 13. századra Firenze és környéke az európai selyemgyártás fontos központja volt. Franciaországban is itáliai mesterek honosították meg. A lyoni selyemgyárak hagyományos kínai és perzsa díszítőmintákkal készült kelméi hamarosan meghódították nemcsak az európai királyi udvarokat, hanem a világpiacot is. A 15. században kialakultak az európai selyemgyártás míves, önálló jegyei, amelyek később a reneszánsz olasz, a barokk és rokokó francia selymeinek jellegzetes művészi díszítéseiben utolérték az eredeti keleti mintákat.

Indiában nagy hagyománya van a selyemnek és ma is ez a második legnagyobb selyemtermelő ország. Eredetileg az előkelő társadalmi osztályokhoz tartozók viseltek selyemből készült ruhákat, a szegényebb néposztály pamutruhát hordott. Ma a selyemgyártás központjai: Dél-Indiában Bhoodhan Pochampally (amit Silk City, azaz Selyemváros néven is ismernek), Kanchipuram, Dharmavaram, Mysore, Észak-Indiában Banaras és Sarees. A történelmi időkből ismert "Murshidabad-selyem" főleg Maldában és a nyugat-bengáliai Murshidabad kerületben készülnek. Ugyancsak a selyemgyártásáról nevezetes hely Bhagalpur. A kanchi selyem híres jellegzetes mintázatáról és tartósságáról. Ugyancsak jól ismert az Észak-Kelet-Indiából származó Assam-selyem. Indiában is hagyományosan kézi szövőszékeken készítik és kézi eljárásokkal színezik a selyemszövetet, amibe gyakran ezüstfonalakat is beleszőnek. Leginkább élénk színű, drága szárikat készítenek belőle. A selyemből készült ruházat szorosan hozzátartozik a hagyományos indiai ünnepi viselethez.

Thaiföld jó klimatikus viszonyai kedveznek a selyemhernyó-tenyésztésnek és a vadselyem előállításának. A nők szövőszékeken készítik a selyemszövetet, a készítésmód mesterfogásai generációról generációra hagyományozódnak. A lányt akkor tekintik házasságra érettnek, amikor már elsajátította ezt a mesterséget. A thaiföldi selyemszövetek gyakran bonyolult mintázatúak, sokszínűek, és a legtöbb tájegységnek megvan a maga jellegzetes mintázata és színösszeállítása, mint a népművészetekben általában.

A mohamedán vallás tiltja, hogy a férfiak selyemből készült ruhadarabot viseljenek, a nőknek azonban szabad, ezért a selyem az iszlám országokban is elterjedt. A selymet a mórok vitték el Spanyolországba is, ahonnan azután egész Európában elterjedt. Nagy selyemkereskedelmi központok alakultak ki Észak-Itáliában, Firenze és Lucca városában. I. Ferenc francia király a 16. században olasz selyemkészítőket hívott be országába, ők alapították meg a híres lyoni selyemipart.

Angliában, a 17. században I. Jakab akarta meghonosítani a selyemhernyó-tenyésztést, de az ottani klíma nem kedvezett ennek. Észak-Amerikában New Jersey-ben alakult ki a selyemgyártás központja a 19. század elején.

Magyarországon a selyemhernyót Passardi Péter János olasz telepes honosította meg 1680-ban. A 18. században hazánkban számos selyemmanufaktúra működött, ezek között legismertebb és legfejlettebb Agostino Mazzucato (Mazzucato Ágoston) óbudai selyemgombolyítója volt). Fontos selyemgyár volt a 19. században a pesti Valero-féle selyemgyár^[4]. 1840-ben Kossuth és Széchenyi célul tűzték ki a selyemhernyó-tenyésztés fellendítését, de ez csak 1880-tól, Bezerédj Pál munkássága nyomán indult fejlődésnek, aki Tolnán jelentős selyemgyárat létesített. A szekszárdi selyemgyár^[5] eredetileg az apátsági uradalom kezében volt, de a 20. század elején ez is Bezerédj Pál érdekeltségévé vált. Foglalkoztak selyemtermeléssel a 18. században Békéscsabán is^[6]. Nagy munkaigénye miatt a hazai selyemgyártás 1971-ben megszűnt.

Selyemgombolyító gép

A selyemszál az eperfalevéllel táplálkozó, majd begubózó selyemhernyó (Bombyx mori) váladékából képződik, alkotóeleme a fibroin, amit a szericin tart össze. Kémiailag mindkettő a fehérjék csoportjába tartozik.

A selyemhernyó fejlődésének egy bizonyos szakaszában ebből a mirigyváladékából gubót készít maga köré és ebben bábbá változik. Mintegy 15 nap alatt ebből a bábból alakul át lepkévé, amely a gubófalat meglazítja és a keletkezett lyukon kibújik.

A gubót alkotó selyemszálat le lehet fejteni, amíg a gubó ép. Ennek érdekében a begubózást követő 8–10. napon a gubóban lévő hernyót forró levegővel elpusztítják, majd a gubót 90 °C-os vízben főzik, ahol a szericinréteg megpuhul és így a selyemgubóból kb. 400–600 méter hosszú selyemszál fejthető le. 1 kg gubóból – ami kb. 3000 darabnak felel meg – kb. 250 g szálat nyernek.

Egy-egy gubószál nem lenne elég erős, ezért 3–8 gubó szálát egy fonallá egyesítik, ez a grège (ejtsd: grezs). 1 kg gubóból 8–10 óra alatt kb. 300 g grège fejthető le. A gubóról lefejtett selyemszálról szappanoldatban leoldják a szericinréteget (ez a hámtalanítás művelete). Ez tömegvesztséggel jár, amit a selyem nehezítésével (fémsós kezelésével) pótolnak. A grège sodrat nélküli szál, amit közvetlenül is fel lehet használni, de igen gyakran több grège összecérnázásával állítják elő az iparban használatos selyemfonalakat (lásd alább).

Hámtalanított selyem mikroszkópi képe

A selyemszál keresztmetszete lekerekített sarkú háromszögre hasonlít, ennek következtében a szál szinte lapos oldalai sok fényt vernek vissza, az adja a szálak fényét. A selyem puha, lágy fogású. A nyers gubószál sűrűsége 1,37 g/cm³, hámtalanítás után 1,25 g/cm³. Viszonylag igen erős, a hámtalanított selyem szakítóhossza (azaz az az elméleti hosszúság, amely alatt saját súlya alatt elszakadna) 25–44 km, nagyjából a nejlonéval egyezik meg. Nedves állapotban azonban szilárdságának mintegy 20%-át elveszíti. Szakadási nyúlása száraz állapotban 3,5%, nedvesen 12%. Erősen nedvszívó, saját tömegének akár 30%-át kitevő vizet is meg tud kötni. Nedves állapotban megduzzad, átmérője akár 16–18%-kal is megnövekszik. Jó elektromos szigetelő. Híg savak nem károsítják, sőt savazással javítható a fogása és a fénye, de savakkal szemben általában kevésbé ellenálló, mint a gyapjú. A lúgokat azonban kissé jobban bírja a gyapjúnál. A szerves oldószereknek ellenáll. A klór erősen károsítja. Igen jól színezhető. Mikroorganizmusokkal szemben ellenálló.

Selyemfonal-matringok

A sodrat nélküli grège alkotja a textilipar által használt különböző cérnák alapanyagát. (A cérna a textilipari szaknyelvben több fonalág összesodrásával készült képződmény.)

• A grège önmagában is használható különféle rendeltetésű selyemszövetek lánc- vagy vetülékfonala céljára. Az ilyen szövetek nagyon puhák, „selymes” fogásúak.
• A muszlin erősen sodrott grège, sodratszáma 1500/méter.
• A tráma 2–4 grège szál viszonylag kis sodratszámú (80–150/méter) összecérnázásával készül és szövetek vetülékfonalaként hazsnálható.
• Az organzin úgy készül, hogy grège-t méterenként 300–600 S irányú sodrattal összecérnáznak (lásd: fonás), majd 2–3 ilyen ún. előcérnát méterenként 400–600 Z (azaz az előbbivel ellenkező) irányú sodrattal ismét összecérnáznak. Ezzel az eljárással jelentősen megnövelik a termék szakítóerejét.
• A grenadin hasonlóképpen készül, mint az organzin, de nagyobb sodratszámmal, emiatt még erősebb annál.
• Az ondulé egy fajta díszítő cérna. 3 grège szálat S irányú 1500/méter sodratszámmal összecérnáznak, majd egy negyedik grège szálat adnak hozzá és Z irányban 1000/méter sodratszámmal hozzácérnázzák. A cérna ezáltal csavarmenetszerű lesz, ami a belőle készült szövetnek jellegzetes felületet ad.
• A kreppfonal 2–10 grège szál egyesítéséből áll, úgy, hogy a szálak felét S, a másik felét Z sodrattal cérnázzák nagy (2000–3000/méter) sodratszámmal, majd ezeket egyesítik. A nagy sodratszám miatt a szövet felülete szemcsés, „krepp" jellegű lesz.

A selyemhulladékot is hasznosítják:

• a chappe (ejtsd: sapp) selyem a nem lefejthető iker- és egyéb gubók és az egyéb selyemhulladékok feltépésével, fésülésével és az így kapott rövid szálak megfonásával készül;
• a burett selymet a chappe-fonodában keletkező hulladékból fonják.

A selyemtermelés megoszlása a világban. A világtermelés 145 ezer tonna/év (2006. évi adat).

Jóllehet a világ selyemtermelése^[7] (évente kb. 145 ezer tonna) az összes szálasanyag-termelésnek (71,6 millió tonna/év) mindössze 2 ezrelékét teszi ki, a selyem mégis nagyon fontos szerepet tölt be a textiltermékek körében. Viszonylagos ritkasága, előálításának nagyon munkaigényes volta miatt drága luxuscikknek számít.

A legnemesebb, legtartósabb természetes alapanyagnak tartott, puha fogású selymet mindenki ismeri, öltözködési célra ruha, szári, kimonó, nyakkendő, sál, legyező készül belőle. Régebben – a szintetikus szálasanyagok megjelenése előtt – jelentős műszaki felhasználása is volt, elektromos szigetelő bevonatok, malomipari szitaszövetek készültek belőle, és az I. világháború idején ebből készítették az ejtőernyőket. A feketelőporral működő fegyverek korában a golyóálló mellények egy része is selyemből készült.

A hernyóselyem fontos alkalmazási területei közé tartoznak az ágyneműk is; reneszánszát éli ágyneműben paplantöltetként, plédként és huzatként egyaránt. Paplantöltetek a fonalkészítésre nem alkalmas, fellazított gubók kellő méretre történő szétterítésével és több réteg egymásra fektetésével készülnek. Selyemszövetekre képzőművészeti alkotásokat is festenek. Számos lakás falait és ablakait díszítik selyemből készült faliszőnyegek és függyönyök. A híres perzsaszőnyegek készítéséhez is felhasználnak selyemszálakat. ^[8]

A selyemfonalak és -kelmék a kozmetikai iparban és a gyógyászatban is alkalmazásra találtak.

A tenyésztett selyemlepke (a Bombyx mori) hernyójának selymén kívül a textilipar egyes vadon élő hernyófajták gubószálait, az ún. vadselymet is felhasználja. Ez általában durvább és sötétebb színű a tenyésztett selyemhernyó selyménél.

A legnagyobb jelentősége a tussah selyemnek van (nevét Kína egy hasonló nevű körzetétől kapta, ahol a legnagyobb mennyiségben található). Hasonlóképpen dolgozzák fel, mint a selyemhernyó gubóját. Ez rendkívül tartós és rugalmas szál, bár jóval vastagabb, mint a selyemhernyóé.

Már mintegy 300 éve kísérleteznek a pókselyem textilipari hasznosításával. Egy francia tudós 1710-ben pókszálakból kesztyűt és harisnyát készített. A pókok tenyésztése azonban igen nagy akadályokba ütközött és megállapították, hogy 450 pók egész évi szálhozama volna szükséges 1 méter selyemszövet előállítására. 1900-ban a párizsi világkiállításon bemutattak egy kis vég ilyen szövetet, amihez 25000 pók száltermelését használták fel. Bebizonyosodott, hogy a textilipar számára ez nem járható út, de a műszeripar szálkeresztek gyártására felhasznált pókselymet ^[9].

A selyem előállítása közben a báb elpusztul, emiatt sokszor érték támadások a selyemipart állatvédők részéről. Ezek az ellenhangok különösen felerősödtek a mesterséges szálasanyagok elterjedése után.^[10] Mások szerint a selyemhernyók már kipusztultak volna, ha az ember nem hasznosította volna őket. ^[11]

Mahatma Gandhi szintén ellenezte a selyemgyártást az Ahimsa tanítására hivatkozva, amely tiltja, hogy követői bármely élőlényben kárt tegyenek. Ezen érvek tekintetbe vételével alkották meg azt a szövőszéket, amelynek első darabját ma a Gandhi Intézetben tekinthetik meg az érdeklődők. Az ahimsa-selymet vad és félvad selyemhernyók gubóiból készítik. Különösen India déli részein elterjedt azok körében, akik nem szeretnének a hernyók elpusztításával gyártott ruhadarabokat hordani.^[