Hangok mesterséges előállítására alkalmas elektronikus zenei eszköz.

Maplin 5600-as analóg szintetizátor

A hangszintézis története [szerkesztés]

A hangszintézis története az 1940-es évekre nyúlik vissza, közérthető formában az első tudományos publikációt Daphne Oram készítette 1958-ban, melyet az "Oramics"-technológiaként nevezett el. Tulajdonképpen ez a kezdetleges szintetizátorok működését ismertette.

Kezdetben analóg szintetizátorok fejlődtek ki, később digitálisak, majd az analóg technika reneszánsza révén divatba jöttek a virtuális analóg, illetve egyéb szoftverszintetizátorok.

Az első szintetizátor [szerkesztés]

Az első szintetizátornak nevezhető mesterséges hangkeltő eszközt az amerikai rádiótársaság (RCA – Radio Corporation of America) princeton-i laboratóriumának szakemberei, Harry Olsen és Hebert Belar készítették el az ötvenes években. Az 1949-es kiadású "A Mathematical Theory Of Music"-c publikáció ösztönözte kutatásukat, mely a különféle populáris dalrészletekből készített új zene előállításának problémájával foglalkozott. A hangforrás vákuumcsöves oszcillátor volt, amelyet egy egyedi tervezésű vezérlőegység hajtott meg, a hangjegyek és egyéb paraméterek rögzítésére pedig papírtekercset alkalmaztak, amely a zeneszerző számára összetett paraméterek lejegyzését tette lehetővé. Ezáltal a létrehozott hangokhoz burkológörbét, szűrőket, modulátorokat és rezonátorokat is lehetett illeszteni. A kész hangot egy lemezvágó rögzítette azonnal, amely párhuzamosan hat darab három perc hosszúságú hangsáv tárolására volt elegendő. Ezt később egy sokkal rugalmasabb szalagos felvevőegység váltotta fel. A sávok újbóli felhasználásával összességében így 216 hangsávot lehetett rögzíteni vele. A készülék két változatban készült el (RCA MK-I néven 12 oszcillátorral és MK-II néven 24 oszcillátorral).

A szintetizátorok fejlődése [szerkesztés]

A technológia a hatvanas évekig mérete és bonyolultsága folytán csak egy szűk réteg számára volt elérhető, a hangok programozása is bonyolult, ezért inkább számítástechnikai feladat volt, mint zenei.

Az első, nagy tömegek számára is elérhető szintetizátor létrehozásához vezető első lépést 1961-ben Robert Moog tette meg, amikor is egy egészen eredeti elektronikus hangszer, az orosz Léon Theremin által 1919-ben megalkotott Theremin sorozatgyártásába kezdett. Ez tranzisztoros formánsszintézist alkalmazott Harald Bode német mérnök ötlete és közreműködése alapján. Az 'Electronics World' magazin 1961. januári számában történt bemutatás után Robert Moog három év alatt közel 1000 Theremin kitet adott el (a felhasználó maga rakhatta össze belőle saját Thereminjét), ez alapozta meg későbbi fejlesztéseit. Egy hordozható gitárerősítő megalkotása után figyelme a szintetizátorok felé fordult. 1963 telén egy új hangkeltésre alkalmas áramkör terveit fektette le, majd az 1964. szeptemberi "Audio Engineering Society Convention" kiállításon már be is mutatta azt. Nem sokkal ezután belekezdett a szintetizátorok gyártásába, melyet Herbert A. Deutsch és Walter (később Wendy) Carlos zeneszerzők segítettek. Populáris zenére a Beatles együttes számára készült egy példány, majd Mick Jagger 1967-ben rendelt meg egy nagy moduláris rendszert (ezt a rendszert egyetlen filmzene készítésénél használta, majd később eladta a német kisérleti elektronikus zenét készítő Tangerine Dream zenekarnak). Az átütő sikert Carlos "Switched on Bach" c. elektronikus zenei albuma hozta meg, melyben Bach szerzeményeit dolgozta fel elektronikus formában.

A hetvenes években a nagy rendszerek helyett viszont egyre inkább szempont lett a hordozhatóság, így megszületett a minimoog, mely előre definiált beállításokat tartalmazott.

A magyar könnyűzenében az Omega együttes használt először szintetizátort.

A hangkeltés módja [szerkesztés]

Erre a célra a szintetizátor többféle hangszintézist alkalmazhat (a felsorolás tükrözi a kialakulásuk időrendjét is):

• additív szintézis
• szubtraktív szintézis
• PCM-alapú szintézis (ez már kitekintés a samplerek világába is)
• frekvencia moduláció (FM) szintézis
• Wavetable (hullámtábla) szintézis
• formánsszintézis
• spektrális szintézis
• granuláris szintézis

A szintetizátorok általában két fő részből állnak, ezek egyike maga a hangkeltő rész (agy), illetve a kezelőszervek (billentyűzet, hajlítókerék/kar, potméterek, illetve egyéb vezérlőeszközök). Ár és helytakarékosság szempontjából léteznek keyboard nélküli hangmodulok ("szintiagyak") is, ezek általában rack-ládába szerelhetők és főleg stúdió felhasználásra készültek (feltételezik hogy van a közelben vezérlő billentyűzet, masterkeyboard).

Fő alkotóelemeik az oszcillátorok, szűrők, erősítő áramkörök és burkológörbe generátorok.

A kezdeti analóg szintetizátorok vezérlőfeszültséggel (Control Voltage – CV) működtek, de a mai szintetizátorok vezérlését jelentősen megkönnyíti a MIDI vezérlés használata (amely egy aszinkron soros vonali digitális kommunikációs protokoll).